próza

Kattints, a kép nagyitható.
fetykó judit
Epreskert
2. fejezet

Hatkor nyit a bolt, de akkor még korai kenyérért menni. Az asszony vizet visz a baromfinak, kiönti elébük a szemet, beönti a

kosárból, amit reggel gyomlált, aztán kimosakodik a reggeli munkából, ruhát vált, Kata elkészíti a megszokott csészéket, tányérokat a reggelizéshez. Nyolc óra tájban Erzsike megfogja a gyerek kezét és elindulnak. Most már érdemes, megjött a második sütés. Az elsőt rég elvitték a hajnalban járók.
A kerítések mellet kőből kirakott járda van, egyébként földút, ami még gyakori a városban. Nehezen fejlődik minden, ezt a járdát úgy kellet kicsikarni az illetékesekből. Az utca lakói leveleztek, kérvényeztek mindenfele, Bertinek sok szabadnapja arra ment rá, hogy a hivatalokat járta az elszántabb szomszédokkal. Most is mennek néha, a vezetékes víz miatt. Persze mindig van egy-két nagyszájú, aki csak otthon beszél, de el nem menne szólni a közös érdekér. Mert minek. Úgyse lesz abból semmi. Ám mikor megvalósul, akkor ezek a leghangosabbak, hogy mennyit jártak az utcáért.

***

móritz mátyás

t.ágoston lászló
A nagyasszony

– Oda nézz! – bökte oldalba a kollégáját Szentesi. - Micsoda nő! Ennek még köszönni is csak szmokingban szabad.
– Vagy esetleg frakkban – bólintott rá a
másik. – Olyan feneke van, hogy diót lehetne törni rajta.
– És törik? Mert gondolom, dióban nincs hiány...
– Abban éppen nem lenne, csak egy kissé rejtélyes a nagyasszony. Akárkivel nem áll szóba. Mondhatni, rátarti a kicsike. Aztán meg kockázatos is a dolog. Tudod, ő afféle vállalkozó feleség, aki nem akar a férje vagyonából élni. Saját egzisztenciát akar, így hát ő lett a jó barát vállalkozó titkárságvezetője, a főnök felesége meg az ő férjénél vállalt állást. Így aztán mindkét nő azt hiszi, hogy ő a független nagyasszony, aki saját bankszámlával rendelkezik, s azt tesz, amit éppen akar. A részleteket ne kérdezd, nem tudom, de jobb is, ha nem akarja tudni az ember. Különösen akkor nem, ha még mondjuk holnap is ennél a cégnél szeretnél dolgozni. Tudod, ezek a mai nagyok nagyon kényesek a látszatra. Az eszközeikben nem válogatósak, hiszen azokat a cél szentesíti, de a külcsín, az európai legyen. No, erről ennyit, és ezt se tőlem tudod.

***

     
Barátom Béla

Sokad magammal vártam azt az átkozott villamost, miközben az eső beleerősített, és kénytelen kellettem kinyitni én is az esernyőmet, bár előre tartottam tőle, hogy most is ki fog fordulni, vagy egyszerűen elszáll mint a győzelmi zászló ha az üzembe helyezésével megpróbálkozom. De a legvalószínűbb, hogy mire megbirkózóm a feladattal, befut a hatos.
De persze sehol semmi, és a tömeg csak gyűlt. A sok ember között feltűnt egy régről ismerős arc, de hírtelen nem tudtam beazonosítani a gazdáját. Volt időm törni a fejem, az emlékeim között turkászni, de csak annyi ugrott be, hogy     
valami Laci az illető, de hogy honnan ismerem, arról fogalmam sem volt.
Nem is törődtem volna vele többet, mert amúgy sem vagyok egy ismerkedős típus, de mire elkaptam volna a tekintetemet, szemmel láthatóan egyenesen felém tartott, kezében egy rongycsomóvá gyűrött hajléktalanok által kínálgatott újsággal. Fejét úgy tartotta, mintha valaki lefelé nyomná.
Akkorát köszönt, hogy én is meglepődtem, és több, addigi közönyös szempár tekintett előbb rám, utána a kalapját megemelő Lacira, aki még kezet is nyújtott, amit vonakodva, de elfogadtam.

***

kamarás klára
Síron túli szerelem

A kis faluban mintha megállt volna az élet. Csendesek az utcák. Elöregszik a lakosság.  Házaspárok,  magányosok, özvegyek legtöbben túl vannak a hetvenen. Esemény csak a temetés, meg a   vidámság napja  a búcsú. Ilyenkor megjön a városból a gyerek, beállítanak az unokák. Nagy a  sütés-főzés, a várakozás, az öröm, de hetekig tart, amíg kipihenik a készülődés izgalmát, fáradságát. Aztán marad a tv, meg a pletykapad, de mit is lehetne már kibeszélni ilyen öreg korban?
– A Siketh Mari, a Gőce Sanyi özvegye! Tisztára megbolondult!
Van vagy tizenöt éve, hogy eltemette az urát, és még mindig őrizgeti a holmiját.
– Nagyon szerették egymást. Emléknek őrzi.
– Emlék. Másnak is van emléke, de ő naponta az udvaron kefélgeti a kabátját, mossa, vasalja az ingét, gatyáját, mint annakidején.
– El is vásott az már a sok mosásban, mint Ágnes asszony lepedője...
– Hát ez az! Ezért mondom, hogy nem normális már a Mari. A múltkor új ingeket vett az urának. Nem egészen újat, az igaz. A bálás boltban, használtat, de csupa divatosat, még olyan terepszínűt is, amilyent most hordanak a fiatalok.
– Azt mondják, az ura utolsó kívánsága volt, hogy minden maradjon úgy, mint régen. Akkor, mintha vele lenne… Ő meg a túlvilágról is vigyáz rá.

***


millei ilona
Az üvegajtó

A metróállomás peronját hatalmas füstüvegajtó zárta le. Napközben mindig zárva volt, a metróra várakozók nem is sejtették, hogy az óriási üvegtábla ajtót is rejt magában. Meg-megnézegették magukat a tükrében, unalmukban megigazították a hajukat, rendbe tették ruhájukat, aztán a befutó szerelvényhez siettek, hogy minél gyorsabban céljuk felé röpíthesse őket a vonat.
A férfi először járt az állomáson. A szakadó hó, a hideg északi szél hajtotta oda. Az egész városban, az egész világon nem volt más meleg kuckó, ahol meghúzhatta volna magát. Vékony

dzsekije, rojtos nadrágja, ócska, lyukas talpú cipője teljesen átázott. Beesett, sovány arcát több hónapos gondozatlan szakáll keretezte, ápolatlan haja csapzottan hullt a szemébe. Vacogva kereste a legmelegebb helyet.
A füstüvegtábla előtt égszínkék műanyagszékek sorakoztak. Színűket még barátságosabbá, szinte melegebbé csalta a plafonon derengő neonok bágyadt fehér fénye. A férfi úgy döntött, itt húzódik meg a sarokban. Megpróbált észrevétlenné válni. Csak a befutó szerelvények keltette léghuzatban rázkódott olykor össze a hidegtől. Az utasok többsége ügyet sem vetett rá. Megszokták, hogy ezen az állomáson mindig vannak hajléktalanok. Azért akadt, aki utálkozva mérte végig, vagy ijedten húzódott előle a peron túlsó végébe.

***

kaskötő István
A harmadik felvonás
2. rész.

Az út az Edelweiss-től a Godwin házig nem tartott húsz percnél tovább. Talán még annyi ideig sem. Juri, a hivatásos sofőrök módjára, szabályosan vezetett. Betartva a sebességkorlátozásokat, minden stop táblánál megállt, számára soha, semmi sem volt túl sürgős, most különösen nem.
Stanley Godwin hullája után kutatni?
Elmosolyodott a bajusza alatt… hozzá volt ő már szokva kedves neje fantáziarohamaihoz, de Stanley távolmaradása egy kissé őt is aggasztotta. Mind a hárman elmerültek a gondolataikban.
Lujza fantáziája százhúszas tempóban száguldott, már éppen azon spekulált, hogyan környékezze meg a lányt, abban az esetben, ha ő örökli a Godwin vagyont, hogyan biztosíthatná  további alkalmazotti viszonyát. Remélte, hogy Borbála belátja, kell a tapasztalt házvezető egy ekkora háztartáshoz, különösen figyelembe véve a tényt, hogy a lánynak nincs tapasztalata a kanadai élettel kapcsolatban. Elképzelhető, hogy férjhez fog menni, gyerekeket szül…, te úristen, mi lesz itt bedobva, dajka kell majd, a vendégszobákból nursery lesz, főzni öt-hat személyre, feltétlenül kell majd egy konyhalány is. Nem lesz könnyű olyan lányt találni, aki megfelel majd Lujza szigorú feltételeinek. A több felelőséggel, feltétlenül több fizetés is jár majd.

***

Jozefka Antal: Zöld út
.