Az előző rész itt olvasható.

2. rész

 

4./

 

          Az út az Edelweiss-től a Godwin házig nem tartott húsz percnél tovább. Talán még annyi ideig sem. Juri, a hivatásos sofőrök módjára, szabályosan vezetett. Betartva a sebességkorlátozásokat, minden stop táblánál megállt, számára soha, semmi sem volt túl sürgős, most különösen nem.

Stanley Godwin hullája után kutatni?

Elmosolyodott a bajusza alatt… hozzá volt ő már szokva kedves neje fantáziarohamaihoz, de Stanley távolmaradása egy kissé őt is aggasztotta. Mind a hárman elmerültek a gondolataikban.

Lujza fantáziája százhúszas tempóban száguldott, már éppen azon spekulált, hogyan környékezze meg a lányt, abban az esetben, ha ő örökli a Godwin vagyont, hogyan biztosíthatná  további alkalmazotti viszonyát. Remélte, hogy Borbála belátja, kell a tapasztalt házvezető egy ekkora háztartáshoz, különösen figyelembe véve a tényt, hogy a lánynak nincs tapasztalata a kanadai élettel kapcsolatban. Elképzelhető, hogy férjhez fog menni, gyerekeket szül…, te úristen, mi lesz itt bedobva, dajka kell majd, a vendégszobákból nursery lesz, főzni öt-hat személyre, feltétlenül kell majd egy konyhalány is. Nem lesz könnyű olyan lányt találni, aki megfelel majd Lujza szigorú feltételeinek. A több felelőséggel, feltétlenül több fizetés is jár majd.

Borbála, képtelennek tartotta ugyan Lujza sületlen, gyilkos elméletét, mégis valami megmagyarázhatatlan, kellemetlen érzéssel nézett a következendő napok elé. Már kétségei támadtak az egész kanadai utat illetően. Talán elhamarkodott volt az egész terv, vajon mi értelme van bolygatni a múltat. Nagyi már elment, magával vitte az emlékeket, ki tudja ma már, hogy mennyi volt a valóság és mennyi a szépítő nosztalgia. Élve találni a holt szeretőt, annyi év után, hogy újra haljon meg messzi idegenben? Kinek szolgál az igazság kiderítésével? Talán legokosabb lenne, ha csomagolna és mielőtt még Mr. Godwin előkerülne, szép csendben visszarepülne Angliába. Még van három hónapja a szerződéses munkában… hiányoznak a gyerekek, Mrs. Woodrich nyelvleckei, az angol kisvárosi pletykák. Meg aztán a pesti visszatérés. Vajon a mama gondját viselte-e a Liliom utcai  kis lakásnak? Nagyi örökségét bizony rendszeresen kell szellőztetni, ha nem, hát nehéz, dohos lesz a levegő. Nehéz lesz megszokni a luxus után, a fürdőszoba hiányát, a közös WC-t a folyosó végén, de ha minden jól megy, a tervei szerint meg két év és cserélni tud. A mamaék is segítenek.

Mr. Godwin, ha jól meggondolja, igen kellemes benyomást tett rá, akármilyen kapcsolata is volt a néhai Nagy Jánossal, nem hiszi, hogy… persze, ki tudja. Az emberek nem viselik a homlokukon a múltjukat. Mindaz, amit Polyákék meséltek róla egy rejtélyes életet sejtetnek, legálabb is, ami a fiatal korát illeti. Mit tudhat a nagyapáról, azon kívül, hogy holtra verték egy mocskos saigoni sikátorban? Barátok voltak, vagy csak alkalmi, kocsmai ismerősök?

A limuzin, szinte hangtalanul surrant a százados fák alatt. Két oldalt a széles út mellett, kőfalak mögött, többholdas parkok ölén a kiváltságosok palotai bújtak. Egy idegen világ Borbála szerény pesti körülményeihez, de még az angol vendéglátói luxusához mérten is. Milyen lehet itt élni? Se szomszéd, se sarki fűszeres. A csend? Az jó, de ki köszön itt jó napot az arra járónak, nem ül senki a ház előtt a kispadon. Egy jóleső honvágy fogta el a zajos körút, az  egyetem nyüzsgő folyosói után. A barátok, a szokásos lótás-futás, a zsúfolt sárga villamos, a magányos, spórolós vacsorák, a mama zsörtölődése, hogy nem eszik rendesen és már csont és bőr, most mind-mind, mint egy filmmontázs tolakodott a szeme elé. Megyek haza, döntötte el hirtelenjében. Ahogy a házhoz érnek, hívni fogja a repülőtársaságot, és az első lehetséges géppel elrepül.

Juri lelassult és befordult a házhoz vezető útra, és a fák mögül kibukkant a  ház. A garázs előtt ott állt Godwin kis sportkocsija és a vendégparkolóban két idegen, nagy autó.

-- Na Lujza, megjött a gyilkos gazdád. – nevette el magát Juri.

-- Hála a Szűzanyának, -- vetette a keresztet Lujza – igazából tudtam én, hogy nincs miért aggódni. De mit keresnek itt az ügyvédek?

-- Tudod, nagyon jól, hogy gazdagék levegőt se vesznek jogi tanács nélkül. Biztosan megvan rá az oka. Ha jót akarsz, egy szót se az elmaradásért! Úgy általában, ne üsd bele az orrodat más ügyeibe.

Míg Lujza és Juri behordták a vásárolt dolgokat, Borbála ment a vendégszobába, hogy csomagoljon. Nem sok tennivaló volt, hát ült tanácstalanul az ágy szelén. Latolgatta, hogy mit kellene csinálni, mi volna okos. Bocsánatot kér Mr.Godwintol a zavarásért, és  taxit hív, talán kap még szobát egy éjszakára a hotelben. Eszébe jutott, hogy a boríték a nagyapa viselt dolgaival, a könyvtárszobában maradt, azt is vissza kell, hogy kérje.

Nagyon megbánta már az egész utazást, a kutatást. Hagyni kellett volna a múltat, hiszen a szereplők már mind elmentek. Mi értelme van az egésznek. Kinek segít vele, és talán még árt is. Lám, hogy felzaklatta Godwint. Ki tudja mi kárt okozott…

Kopogtak az ajtaján. Juri jött az üzenettel. Mr. Godwin kéri, hogy legyen egy kis türelemmel. Halaszthatatlan dolga van, de tisztelje meg Borbála a társaságával hat órakor az ebédlőben vacsorára és ígéri, hogy a vacsora után a rendelkezésére áll.

Borbála megköszönte az üzenetet, kissé csodálkozott a formalitáson, de ha itt így szokták, hát legyen. Bement a fürdőszobába, hogy felfrissítse magát. Átöltözésről vacsorához persze szó sem lehetett, nem hozott magával semmi olyan ruhafélét, ami ilyen körülményeknek megfelelne, főleg váltó fehérneműt csomagolt, meg egy farmert, a hozzá való felsővel. Hideg vízzel pacskolta az arcát és meglepetéssel vette észre, hogy még örül is a meghívásnak, mert megszabadult az azonnali döntés kényszerétől. Majd holnap. Pár perccel múlt öt, csak úgy ruhástól végignyúlt az ágyon és elszenderedett. Majd holnap… majd holnap. De vajon mit hoz a holnap…

Induló kocsik zajára ébredt ijedten egy zsibbasztó mély álomból. Az órájára nézett, tíz perc múlva hat. Gyorsan megfésülködött, s mivel nem használt se rúzst, se arcfestéket, arra sem volt gondja és nyugalmat erőltetve magára, átsétált az ebédlőbe. Godwin még nem volt ott, Lujza az utolsó simításokat végezte a nagy ebédlőasztalon. Két személyre volt terítve, egyszerűsége mellett is minden a gazdagságról árulkodott. Fehér porcelán, ezüst evőeszközök és kristály poharak. Nagy színes virágcsokor tette az egész látványt teljessé.

-- Jaj, kisasszony, -- áradozott Lujza, -- úgy látom, Mr. Stanley jó hangulatban van, nagyon fáradtnak látszik szegény, de egy jó vacsora, gondolom, rendbe hozza. No, de mit fecsegek itt, még a szószt is meg kell csinálnom. Kapor szósz lesz a csendes-óceáni lazacra. Mr. Stanley kedvence. – súgta egy cinkos kacsintással.  -- A titka, hogy a tűzről egyenesen az asztalra kerüljön. Másként megbőrösödik. Azt még a francia cheftől tanultam, – s azzal már el is viharzott.

Borbála magára maradt, zavarában nem tudta most mit kellene csinálni. Leülni az asztalhoz? Azt nem. Esetlenül álldogált, majd az ablakhoz lépett. A fák között messzi látni, le a tengeröbölig. A ház a hegy oldalában állt, túl a kert sövényén csak a szomszéd házak tetejét lehetett látni. Soha nem látott felhőképződmények nyújtottak szórakoztató látványt, gomolygó, tornyosuló csodák. Szinte kézzel lehetne őket elérni, oly közelinek tűnnek, olyan az egész, mint egy valószínűtlen, romantikus, mindent beborító, mennyezeti freskó. Egy bolondos piktor műve. Az ezüst ezernyi árnyalata, a messzi sötét kékes-szürkébe fordul, széleit arannyal festi és itt-ott csintalan kedvvel még meg-meg csillantja a bujdosó napot. Sehol a világon, csak a kanadai nyugati partokon látni ilyen csodát, a tenger és a parti hegyek műve, - mondjak.

Halkan, alig hallani, rádió szólt. Valami szimfónia záróakkordjait, a meteorológus optimista hangja váltotta fel, a közeledő vihar után, csupa jó időt ígért. Mire a hírekre került volna sor, - pontosan hat órakor – Stanley Godwin jelent meg az ebédlő ajtajában, frissen, látható jó hangulatban. Otthoni kényelemhez öltözve, puha flanel pantallóhoz halványsárga kardigánt öltött, sötétzöld, nyitott nyakú inge gombolatlanul, a nyakkendőt is mellőzte. A tálalón levő rádióhoz lépett és kikapcsolta.

-- Öljük egymást… semmi új. Jó estét Kozma kisasszony. Remélem, jól érezte magát, Lujza ellátta, és nem untatta a pletykaival. – választ sem várva folytatta. – Bocsánatot kell kérjek a távolmaradásért, de meg kell valljam, a váratlan jövetele, egy csomó halogatott ügy intézését hozta magával. No de, mindenre sor kerül, lássuk mivel lep meg bennünket a jó háziasszony, kérem üljön le.

-- Köszönöm, -- tétovázott Borbála, de Godwin látva a zavarát, a vendég-székhez lépett és kihúzta a lány számára.

-- Kínálnám vacsora előtti koktéllal, de meg kell valljam, nem szokásom, elég, ha egy kis borocskát iszunk. Ha jól sejtem, az illatokról ítélve, halat eszünk, szóval a tradíció szerint, - amire én különben nem sokat adok, - fehérbor illik hozzá.

Az ebédlő sarkában magas mahagóni szekrény állt, Godwin kinyitotta nagy szárnyas ajtaját. Katonás rendben boros palackok sorakoztak a rekeszekben és alul egy beépített hűtőszekrényből, hosszas válogatás után egy karcsú üveget vett elő.

-- Mint egy jó kanadai hazafihoz illik, idevalósi bort iszunk. Okanagan völgy. Ma már megdőlt a tévhit, hogy csak francia bort illik ajánlani. Niagara, Okanagan, vagy a kaliforniai Napa-völgyi borok messze felülmúljak a túlbecsült európai rokonait. Közben szakszerű gesztussal nyitotta ki az üveget, és öntött a lánynak.

-- Egészségére Borbála!

Mrs. Polyák jelent meg egy nagy tál salátával.

-- Üljön le, Mr. Stanley, és ne igyon előre.

Stanley szót fogadott, de mint egy megfenyített gyerek, kis grimaszt vágott az asszony háta mögött.

A vacsora alatt lényegtelen semmiségekről folyt a beszélgetés. Míg egy-egy falatot dobott az asztal alatt tanyázó kutyának, macskának, főleg a lányt faggatta, mit csinál, mit tanul, mik a tervei a jövőjét illetően. Milyen az élet Pesten? Kérdéseiből ítélve igen jól volt tájékozva az otthoni viszonyokat illetően. Borbála lassan felengedett s mire az Edelweissből hozott süteményekre került sor, már fesztelenül számolt be a délutáni városnézés eseményeiről.

Lujza a könyvtárszobában szolgálta fel a kávét. Godwin a szófán ajánlott helyet a lánynak, ő maga állva maradt, az ablaknál fejezte be a kávézást. A hosszú perceknek tűnő csendet végül megtörte, ahogy a lányhoz fordult.

-- Borbála. Három nappal ezelőtt… úgy tűnik, mint egy örökkévalóság, megjelent az ajtómnál, egy kérdéssel. Nem is sejtve, hogy kérdésével egyben választ is adott, ki nem mondott kérdésekre. Hetvenöt éves vagyok. Hosszú idő. Sok minden belefér egy életbe, lassan nap a napra, évek évekre gyűlnek, öregszünk, teli jóval, rosszal, sok-sok lemondással, ki nem mondott álmokkal, be nem fejezett tervekkel. S mikor már semmi újat nem vár az ember készen a nagy útra és akkor, egyszerre akarva-akaratlanul, három nap alatt újra éli az életet. Kislány, maga jött, kérdezett, a nagyapja, Nagy János titkait kutatta. Igaza volt, jó helyen járt…

Leült a lánnyal szemben a nagy fotelbe, a kutya a lábához telepedett, az öreg beletúrt az állat bozontos bundájába, aztán egy hosszú terhes szünet után egy nagy sóhajjal folytatta.

-- de hadd kezdjem az elején, már amennyire az elejére emlékezem…

és Borbála elképedésére, magyarra fordította a szót.

-- Az én nevem Harangozó Máté…

 

***

 

Folytatása következik.