Gyávák monológja

 

Gyávák vagyunk leülni a nyomor
asztalához, hol üres tányérok
fölött szemünkbe nézne az éhség.
Hiába hív ezer korgó tekintet,
csak bambulunk, mint eltévedt vendég.

Gyávák vagyunk látni a nekünk is
fájót, törődött életek rongyba
csavart sajgó-zsibongó sebeit.
Csak ülünk tétlen a napos oldalon,
s hitványságunkon semmi nem segít.