Szellő a szélben

 

Szellő a szélben – enyhe, lenge –,

Szelíden, mintha hárfa zengne,

Neked dúdol, kiált a csendje;

Szívednek csendje lenne benne.

 

Szellő előtt a szív ha tárva,

Gyógyulna lélek, annyi árva,

Vesztesből győztes, jutna pálma,

S a szívború derűre válna.

 

Szemekből édes könny peregne,

Csordulna forrón jéghidegre,

Szerelmeket csak szív teremne,

Szívekben szellő énekelne.

 

Sötétet űzne Nap világa,

Esőillat, szellő virága;

Rügyecske is, kiszáradt ágra,

És tiszta szó, mi égre szállna.

 

De én csak nézem, állva lesbe’,

Szellő hogy verdes, szélben esdve:

Ébredne már hiába álma,

Bezárt szívek – csodára várva.